Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2019

Megjelent az Embertelen vidék

Kép
Amikor 2015 márciusában végre elkezdtem leírni a fejemben nagyon régóta motoszkáló történet alapjait, nem hittem volna, hogy ez a történet, ez a vérbe, mocsokba és kegyetlenségbe fojtott elvadult ötlet, ami már több éve "kínzott" bármi többé válhat, mint az előző írásaim, amelyekre sosem örvendtek nagy sikernek, mindössze pár hűséges barát követte őket figyelemmel. Aztán valahogy, így 2019 júniusára mégis itt vagyunk, a kezemben a könyv, de nem csak az enyémben, hanem olvasókéban is, akikhez sosem hittem, hogy elérek valaha. Hosszú út volt, de az eredmény tagadhatatlan, így ennek a margójára készültem pár sorral, összefoglalni a tapasztalataimat az "új generáció" számára. Amikor először hallottam a 2017-es [bekezdés] pályázatról, nem igazán tudtam mit gondoljak: egy eredménytelen Aranymosáson és alacsony olvasószámon túl nem sok mindent tudtam felmutatni, mindössze az ötleteim és történeteim voltak - amelyekhez nagyon rég nem nyúltam, úgy láttam r